Avignoni kalandjaim sorát folytatom, melyet egyetemistaként éltem át.

Az avignoni hídról már mindenki hallhatott a híres dalocska révén, mely így kezdődik: "Sur le pont d'Avignon, on y danse, on y danse". Ezt a hidat több alkalommal próbálták helyreállítani, mivel a Rhône állandóan lerombolja. Ám a mai napig a folyó bizonyul erősebbnek. 

Ha már vízről esett szó, eszembe jut egy kép, a Gardon folyón, amint a Pont du Gard alatt kajakozok át barátaimmal. Ugyanis kajakozni is itt tanultam meg, Avignonban, emiatt a kajak túra miatt. Az egyetemen rengeteg érdekes túrát szerveztek, ezek egyike volt ez is.

Készültünk rá, egy egyiptomi barátommal és  magyar barátnőimmel próbáltuk elsajátítani e szép sport alapjait.

Csodálatos túra volt, a sors fintora, hogy rengeteg képet készítettem régi orosz fényképező gépemmel barátaimról, a Pont du Gard-ral a háttérben, kajakozás közben. Mikor arra került volna sor, hogy engem is megörökítsenek, kifogyott a film a gépemből.

Sziklát is másztunk, ami itt igen népszerű sportnak számít. Ugyancsak egyetemi túrán jutottunk el a Montmirail Csipkés hegyeihez (Les Dentelles de Montmirail), a Török szobán keresztül jutottunk ki az egyik hegy csúcsára, ahonnan lélegzetellállító látványban volt részünk.

Érdekes módon az egyetemi könyvtárba is felfelé vezetett az út, mely csigavonalban vitt célunkhoz.

 Úgy tűnik, a legtöbb jó dolog a magasban történt. A teraszunkról, mely az első emeleten volt, tökéletesen ráláttam a salsa órára, így ingyen leshettem el pár lépést, amit később Avignon több bárjában bemutathattam, salsa esteken, barátaimmal. Itt igazi latin hangulatú bulikban rophattunk hajnalig.

Avignonban sok szórakozóhelyet találni, a Piros Oroszlán (the Red Lion) volt az erasmusos diákok egyik törzshelye, de emellett rengeteg bárt látogattunk még, mint  például a fent említett latin bárt is. 

A legfontosabb avignoni szórakozás azonban a színház.  Minden év júliusában felbolydul a város, az utcákon minden létező felületet színházi plakátok borítanak, minden kis és nagy színházban, udvaron, kertben színdarabokat láthatunk, koncerteket hallhatunk. Az IN a hivatalos, melynek színhelye például a Pápai Palota. Az OFF a kis színházaknak biztosít bemutatkozást.

Ilyenkor táncosok, zenészek, színészek bukkanhatnak fel, bárhol és bármikor, művészettől izzik a  levegő.

Arra vágytam, hogy részt vehessek ezen a nemzetközi eseményen, bármi áron. Szerencsémre a "La Provence" nevű napilap gyakornokokat keresett az egyetemen, akiknek feladata az volt, hogy az OFF darabokról kisebb kritikákat írjanak az újság hasábjain. Cserébe ingyen juthattak be a színházakba. Nos, én is gyakornok lettem.

Az értekezleteken mindenki kiválaszthatta miről szeretne írni, aztán csak várnunk kellett az előadás napját.

Kaptam egy újságíró igazolványt, melyet, ha megláttak, máris a legjobb helyekre vezettek a szervezők.

 Írtam például egy a capella jazz koncertről, melyet Villeneuve-lès- Avignon egy kis kápolnájában tartottak.

Mary's a minuit (Mary's éjfélkor) egyik emlékezetes színdarab, melyet pontban éjfélkor kezdtek.

Az ON műsorából egy koncerten vettem csupán részt, a Pápai Palota nyitott udvarában, Lajkó Félix zenélt itt.

A színpadot rózsák borították, Félix mezítláb varázsolt el minket, a mistral (déli szél) annyira fújt , hogy szemetes zsákokat osztogattak a  nézőknek, amiben elbújhattunk a szél elől. Erre is mindig emlékezni fogok.

 Valahova eltettem ezeket a kis cikkeket, melyek oly sok örömet szereztek nekem és amikre büszke vagyok.

 Elmondhatom, hogy egyszer, egy kicsit, én is részese voltam a Festival Avignon-nak.