Ezeket az okker színű különleges sziklákat Roussillon mellett fedeztük fel, egyik kirándulásunk alkalmával.

Avignonból indultunk mindig útnak, egyetemistaként, üres zsebbel, ezért is voksoltunk a stoppolás mellett.

Csapatunkat lengyelek, magyarok, egy olasz és egy egyiptomi srác alkotta. Én Walaa-val, egyiptomi barátommal tartottam, aki életében először próbálta ki az utazás ezen módját. Sokáig kellett győzködnöm, hogy velünk jöjjön, végül Ő is élvezte az kirándulásokat.

Mindez húsz éve történt már, de a csodás tájakat azóta is sokszor felidézem magamban.

Első alkalommal egy közeli úticélt találtunk, Fontaine de Vaucluse-t, ahol egy barlangban rejtőző forrás csalogatott minket.

A franciák kedvesek voltak, szívesen felvettek minket, és elegyedtek velünk szóba.

Néhány autóval el is értük a kisvárost, majd elsétáltunk a barlanghoz is, a forráshoz.

Ezt a forrást már Petrarca is megemlítette, szent helyként. Tavasszal ilyen képpel fogad bennünket.

Ám nyáron teljesen megváltozik a táj:

Egy föld alatti folyó vize tör felszínre itt, melybe a környező hegyekből érkezik a megolvadt hó. Hatalmas mennyiségben (évente 630 millió m3 ! ). Nyáron persze a folyó kiapad, innen ered a száradás. Igen érdekes természeti jelenség, amit szerencsém volt látni.

Hazafelé Walaa még arabul is beszélhetett, mivel egy egyiptomi sofőrre akadtunk.

Általában olyan emberek álltak meg nekünk, akik fiatal korukban maguk is stoppoltak és szívesen idézték fel emlékeiket.

Az is előfordult, hogy elindultunk egy irányba, céltalanul, majd a vezetőtől kértünk tanácsot, mit látogassunk meg arrafelé.

Valahogy így jutottunk el a narancssárga városhoz, Roussillonhoz is, melyet a bejegyzés elején említettem.

A falut természetesen a helyi építőanyagból, a narancssárga sziklákból építették, ez a látvány fogadott ott minket.

Egy mesebeli kis narancssárga-vörös falu. Felhívom a figyelmet a különleges provence-i harangra, a campanile-ra is, melyet ezen a képen is kiszúrhatunk.

Közelről így fest ez a kis csoda:

Egy másik hétvégén két várat látogattunk meg, Tarascon és Beaucaire várát, melyek egymással szemben állnak.

A legenda szerint ezen a területen, a  folyóban egy szörny lakott, a tarasque, aki megevett mindenkit, aki a Rhône folyó ezen szakaszához merészkedett. Egy nap azonban egy kislány, Márta, szentelt vízzel meglocsolta, majd megkötözve vezette  a város lakóihoz, akik ezután könnyedén elpusztították a szörnyet. Így szabadult fel a városuk.

Ma így néz ki Tarascon vára, a háttérben, szemben Beaucaire tornyai tűnnek fel:

Leghosszabb utunkat Cassis-ba tettük, mely Marseille mellett, a Földközi-tenger partján található és vad és elragadó strandjáról híres.

Délutánra értünk a calanque-hoz, mely kis öblöt jelent. 135 km-t tettünk meg odáig, de elégedetten heveredtünk le  a parton, majd egy óra múlva indultunk is vissza, Avignon-ba.

 Ugye senki nem teszi fel  a kérdést: Megérte-e az egész napos utazás azt az egy órát, melyet ott töltöttünk?